1.0Szandi naplója.https://szandi.cafeblog.huSzandi.https://szandi.cafeblog.hu/author/szandi-2/*két héttel később* Matek óra. Év eleji dolgozat. Igen, már a második héten dolgozatot írunk... Szerencsére tudom az anyagot. Mikor végeztem és körülnéztem az osztályban, mindenki a lapja fölé görnyedt, kivéve Marci. Ő a radírjával szórakozott, ami pont akkor gurult el és esett a földre, mikor megfordultam. A székem alá gurult, mikor felvettem, láttam, hogy Marci üresen hagyott két feladatot. Pont azokat, amikért a legtöbb pont jár.  Így hát nem adtam oda neki a radírt, hanem kitéptem az egyik füzetemből egy lapot, és ráírtam a megoldásokat. Majd körbetekertem vele a radírt és úgy adtam vissza. Hamarosan ki is csengettek. Bianka sírva rohant ki a teremből, Fanni utána. Mentem én is utánuk, amikor a folyosón Marci hirtelen elém ugrott: -Van egy perced?-kérdezte. -Persze, van-mosolyogtam, pedig a barátnőimet kellett volna megkeresnem-Mondd csak. -Csak meg szeretném köszönni, hogy segítettél a dolgozatban.-mosolygott. -Hát, nincs mit.-mondtam, mire ő megérintette a vállam és már szaladt is le a lépcsőn, át a tornaterembe, hogy tesi előtt át tudjon öltözni. Tééényleg, nekem még Domit is meg kell várnom, hisz meg ígértem neki. De jó... -Mi baj, csajok?-csuktam be magam után a WC ajtót. Valahogy sejtettem, hogy itt lesznek. -Takarodj innen te szemét dög!-ordított Bianka a WC fülke mögül. -Mi bajod van velem?-kérdeztem, de csak szipogást hallottam. Mikor Fannira néztem, csak elfordította a fejét. Vagy fél óráig még próbáltam kideríteni mi bajuk van velem, de mivel nem sikerült, mentem inkább a tornaterembe, megnézni hogy kosaraznak a fiúk. Ha egyáltalán még ott vannak. Épp leültem a padra, mikor Dávid bejött a terembe(ugyanis lent a pályán szoktak focizni, itt kosarazni, és mindig választhatnak. Gondolom most focizni akart a többség). -Nocsak, nocsak. Hogy kerül ide a kiscicám?-kérdezte ádázul vigyorogva. -Dávid, hagyj békén!-mondtam, s rögtön fel is álltam a padról, és balra elkezdtem hátrálni. Pár pillanat múlva már előttem is termett, s elkapta a csuklóm. Mindkét karomat erősen fogva, majd hozzányomott a falhoz. -Valami baj van?-vigyorgott. -Te nem vagy normális!Engedj el! Most!-sipákoltam, majd ráléptem a lábára. Tornacipő volt rajtam, nagyon fájhatott neki... -Mert ha nem, mi lesz? -Megöllek.-szólalt meg egy fiú a háta mögött. Válla fölött átpillantva megláttam Marcit.-Engedd el. Most! Újra elvigyorodott, majd megfordult, magával rántva engem is. Így pont háttal voltam Marcinak. Dávid egyre erősebben szorította a csuklóm, aztán mikor már nagyon fájt, kénytelen voltam letérdelni előtte, hogy ne lássák, ahogy sírok. -Jaa, hogy nem ezt mondtad?-gúnyolódott Dávid, habár nem sokáig, ugyanis Marci behúzott neki. Erre Dávid végre elengedte a csuklóm, én pedig a lehető leggyorsabban arrébb vánszorogtam. Letöröltem a könnyeim, majd ránéztem a kezemre. Tisztán látszódtak Dávid ujjainak nyomai. Mikor legközelebb a fiúkra néztem, Dávid már a földön feküdt, Marci pedig egyre keményebben ütötte az oldalát. Végül már nem tudtam néni, ahogy agyonveri, így közéjük álltam, és leállítottam. Kicsit arrébb mentünk. -Minden rendben?-kérdezte. -Igen, azt hiszem.-feleltem. Dávid épp akkor vánszorgott be az öltözőbe. -Megvársz? Két perc-intett fejével az öltöző felé. -Persze.-mosolyodtam el. Nagyon fájt a csuklóm, így elkezdtem dörzsölgetni. Aztán eszembe jutott: Dominik sokáig marad lent a pályán, ugyanis gyakorolnak a versenyre. Így írtam neki egy SMS-t:,,Csákesz." Történt valami, nem tudlak megvárni... :( Holnap beszélünk." -Dominiknak írtál?-szólalt meg mögöttem Marci. -Ühüm.-mosolyogtam-Csak később jön fel, ugye? -Aha. A többiekkel gyakorolnak.-felelte. Elindultunk. Marci jött velem, azzal a magyarázattal, hogy már nem akar magamra hagyni, nehogy valami bajom essen. Olyan kis cuuuuki *-* -Egyébként...Sietsz haza?-kérdezte mosolyogva. -Nem, a szüleim csak éjszaka jönnek haza-mosolyogtam. -Akkor gyere!-vigyorgott, és elkezdett maga után vonszolni, be az erdőbe, a fák közé... Egy gyönyörű tóhoz vezetett, amihez az erdőn át vezetett az út. Nem volt túl nagy, de annál szebb. -Ez...gyönyörű.-mosolyogtam, kavicsokat dobálva a vízbe. A táskánkat leraktuk a fűbe, az egyik fűzfa alá. Illettek egymáshoz: az övé kék színű, az enyém rózsaszín, és mindkettő NIKE feliratot viselt. -Gondoltam, hogy tetszeni fog-mosolygott.-Várj meg itt, rendben? -Hová mész?-fordultam meg, ugyanis ő a hátam mögött volt. -Mindjárt jövök.-mosolyodott el, majd megfordult, és eltűnt a fák között. Pár perc múlva visszatért. Én még mindig a tó felé voltam fordulva, akkor sem fordultam meg, mikor hallottam lépteit, ahogy közeledik felém. Csak aztán jöttem rá, hogy azért meg kéne fordulni, ugyanis a tó partján álltam, egy lépés, és a vízben vagyok. Mi van, ha be akar lökni a tóba? De szerencsére nem az volt a szándéka, hogy vízbe fojtson. Odalépet mögém, hozzásimult a hátamhoz, és elém nyújtott egy gyönyörű, vörös rózsát. -A tiéd.-mondta, s hátrébb lépett, hogy meg tudjak fordulni. -Úristen, ez gyönyörű-mosolyogtam-Köszönöm. Kicsit közelebb jött. A szemembe nézett, majd a számra. Aztán újra a szemembe,  megsimogatta az arcom, majd megcsókolt... Pár pillanatig csak lesokkoltan álltam ott, aztán végül visszacsókoltam... Életem első csókja... Azt hiszem, szerelmes vagyok Marciba...rich